Emily Dickinson herbáriuma: a költő, akit kertészként ismertek

Emily Dickinson életében alig tíz verse jelent meg nyomtatásban — Amherstben viszont jól ismerték, csak éppen nem költőként, hanem kertészként és növényismerőként. Az első „könyve" sem versekből állt: tizennégy éves korára összeállított egy herbáriumot, amelyben négyszázhuszonnégy préselt növény sorakozik.

Olvasási idő: ~6–8 perc | Nehézségi szint: ★★☆☆☆ (kezdő)

1. Egy költő, akit kertészként ismertek

Emily Dickinson 1830-ban született a massachusettsi Amherstben, és csaknem teljes életét a család házában, a Homesteadben töltötte. Közel ezernyolcszáz verset írt, ezekből viszont alig tíz jelent meg életében — a költői elismerés jórészt a halála után érkezett. A szülővárosában viszont jól ismerték, és a kortársai elsősorban kertészként és kiváló növényismerőként tartották számon. Ez nem utólagos legenda: a kertészkedés végigvonul az életművén is. A kutatók becslése szerint a versei mintegy harmadában és a levelei felében szerepel valamilyen virág vagy növény. Ő maga is így fogalmazott huszonkilenc évesen, egy unokatestvérének írt levelében: a kertben nevelkedett. A család tizennégy holdas birtokán kétholdas kert tartozott a házhoz, egy istálló, rétek és egy üvegház — és ennek a kertnek a virágos része a fiatal Emily felügyelete alá került, miután befejezte az iskoláit.

2. A herbárium: négyszázhuszonnégy növény

A legismertebb botanikai munkája egy zöld, mintás borítójú album, amelyet egy springfieldi papírkereskedésben vásárolt. Ebbe hatvanhat lapra összesen négyszázhuszonnégy préselt növényt rögzített, apró papírcsíkokkal, és a saját, gondos kézírásával címkézte fel őket — jórészt a Linné-féle nevezéktan szerint, latin néven. A gyűjtemény nagyrészt a nyugat-massachusettsi vidék őshonos és meghonosodott fajaiból áll, kiegészítve néhány szobanövénnyel. A lapok elrendezése feltűnően tudatos: a rokon fajokat gyakran egy oldalra csoportosította, és a sűrűbb, gazdagabb összeállításokat ritkább lapokkal váltogatta, úgyhogy az egész inkább tervezett kompozíciónak hat, mint iskolai feladatnak. Az első oldalon egy jázmin szerepel. A gyűjteményt tizennégy éves korára fejezte be, és ma a Harvard Egyetem Houghton Könyvtárában őrzik — annyira törékeny, hogy már nem lehet kézbe venni, a teljes anyagot viszont digitális másolatban bárki megnézheti.

3. Miért készítettek herbáriumot a lányok?

A 19. század közepének Új-Angliájában a növénygyűjtés nem különcség volt, hanem divat és tananyag egyszerre. Dickinson kilencéves korától tanult botanikát az amhersti akadémián, majd a Mount Holyoke leányszemináriumban folytatta, ahol az alapító igazgatónő maga is lelkes botanikus volt, és minden diákját gyűjtésre biztatta. A korszak felfogása szerint a növénytan kifejezetten illendő tudomány volt fiatal lányok számára: a szabadban végzett gyűjtés egészséges, a rendszerezés fegyelmezett gondolkodásra nevel, az eredmény pedig szép. Dickinson tizenöt évesen írt is erről egy barátnőjének, megkérdezve, készített-e már herbáriumot — és megjegyezve, hogy a lányok szinte mindegyike csinál ilyet. Az ő albuma viszont a szokásos iskolai színvonal fölé emelkedett, és ma már nem csupán irodalomtörténeti, hanem botanikai forrásnak is számít, mert dokumentálja, mi nőtt Amherst környékén a 19. század közepén.

4. Az amhersti kert

A Homestead kertje nem díszkert volt a szó mai értelmében, hanem összetett, működő gazdaság és virágoskert egyben. Néhány ismert eleme:

• helyi szinten híres rózsakert, amelyet a környéken számon tartottak,
• fügefák, amelyekről az édesanyja évente szüretelt — jóval a faj természetes elterjedési területétől északra,
• hosszú ágyások, amelyekben az unokahúga emlékei szerint nárciszok, krókuszok és jácintok követték egymást,
• cserjék, kúszónövények, egynyáriak, évelők és hagymások vegyesen,
• zöldségeskert, amely a húga, Lavinia felügyelete alá tartozott.

A tavaszi hagymások ültetése ma is ugyanúgy ősszel esedékes — a virághagymák kínálatában a nárcisz, a krókusz és a jácint rokonai szerepelnek.

5. Az üvegház, ahol télen is nyílt a jázmin

A kert talán legszemélyesebb része egy kis üvegház volt, amelyet az édesapja építtetett a ház délkeleti sarkához. Ez tette lehetővé, hogy Dickinson télen is gondozhasson növényeket — az új-angliai télben ez nem kis dolog. A beszámolók szerint páfrányok, madársóska, heliotróp és jázmin nőtt benne, az unokahúga pedig arra emlékezett, hogy a nagynénje egy hosszú, vékony csőrű, apró öntözőkannával locsolta őket, amely a rovarok csápjára emlékeztetett. Maga Dickinson egy levelében úgy írt erről, hogy a virágai egyszerre közeliek és idegenek, és neki csak át kell mennie a szobán ahhoz, hogy a Fűszer-szigeteken álljon. Ez a mondat pontosan azt a vonzerőt fogalmazza meg, amiért ma is tartunk szobanövényeket: néhány lépésnyire egy másik éghajlat. Ha téged is ez érdekel, a beltéri növények között találsz hasonló, lakásba való fajokat.

6. Miért érdekes ez ma is?

Dickinson esete jól mutatja, hogy a növényismeret és a megfigyelés nem külön szakma, hanem szemlélet. Aki négyszázhuszonnégy növényt gyűjt, présel és nevez meg tizennégy éves koráig, az másképp nézi a világot — és ez a pontosság a verseiben is visszaköszön, ahol a növények nem díszletek, hanem konkrét, felismerhető fajok. Kertészeti szempontból két dolog emelhető ki. Az egyik, hogy a gyűjtése jórészt a helyi, őshonos flórára épült: a környező erdőkből és rétekből dolgozott, nem távoli ritkaságokból. A másik, hogy a kertje egyszerre volt haszonkert és virágoskert — a korszak kertjeiben ez nem vált szét úgy, ahogy ma. A herbáriuma pedig ma már tudományos forrás is, mert megőrizte, mi nőtt egy adott helyen a 19. század közepén.

7. Összehasonlító táblázat: herbárium és kert

8. Hogyan készíts magad is herbáriumot?

A növénypréselés ma is ugyanúgy működik, mint másfél évszázada, és néhány szabály betartásával tartós eredményt ad. Száraz időben gyűjts, mert a nedves növény könnyen penészedik; a példány legyen ép, és lehetőleg tartalmazza a levelet, a szárat és a virágot is. A préseléshez elég két kemény lap és néhány réteg itatós- vagy újságpapír, a tetejére pedig súly — a lényeg az egyenletes nyomás. A papírt az első napokban naponta, később néhány naponta cseréld, mert a nedvesség elvezetése dönt. A teljes száradás jellemzően két-három hét. A rögzítés apró papírcsíkokkal a legtartósabb, és mindig írd rá a fajnevet, a gyűjtés helyét és dátumát — enélkül a lap csak dísz, adat nélkül. Egyetlen fontos megkötés: védett növényt gyűjteni tilos, ezért kerti vagy gyakori, közönséges fajokkal érdemes dolgozni. További hasznos tartalmakért nézz körül a főoldalunkon.

9. Záró gondolatok Dickinson kertjéről

Dickinson életében a kert nem hobbi volt, hanem az a terep, ahol a világot megfigyelte — és a versei is ebből a pontos, közeli nézésből születtek. Ma leginkább az fogható meg ebből, hogy a növényismeret nem a ritkaságok ismeretét jelenti, hanem azt, hogy valaki figyelmesen nézi, mi nő körülötte. Az ő gyűjteménye jórészt Amherst környéki, hétköznapi fajokból áll, mégis csaknem kétszáz év múltán is forrásértékű. A saját kertünkben ugyanez az elv működik: a legtöbbet nem a legritkább növény adja, hanem az, amelyiket évről évre figyeljük.

10. Gyakran ismételt kérdések (FAQ)