A wollemi fenyő: a fa, amely kilencvenmillió évig rejtőzött

1994 szeptemberében egy ausztrál parkőr kötélen ereszkedett le egy keskeny homokkőszurdokba a Sydneytől mintegy 150 kilométerre fekvő Wollemi Nemzeti Parkban — és olyan fák között találta magát, amelyeket addig kizárólag kilencvenmillió éves kövületekből ismertek.

Olvasási idő: ~6–8 perc | Nehézségi szint: ★★☆☆☆ (kezdő)

1. Egy szurdok, ahol nem kellett volna semminek lennie

David Noble a Új-Dél-Wales-i nemzeti parki szolgálat terepes munkatársa volt, és a hétvégéit rendszerint a Kék-hegység szurdokainak bejárásával töltötte. 1994 szeptemberében egy addig fel nem tárt, keskeny homokkőszurdokba ereszkedett le kötélen — szűk, nedves, széltől és napfénytől védett völgybe, amelynek alján esőerdei párásság uralkodott. A szurdok alján olyan fák álltak, amelyeket nem ismert fel: magasak, szokatlanul bütykös kérgűek, páfrányszerű lombbal — teljesen idegenek az eukaliptuszok uralta környező bozótban. Noble jól ismerte az ausztrál flórát, és tudta, hogy ott nem ilyesminek kellene nőnie. Letört egy kis ágat, betette a hátizsákjába, és hazavitte. Néhány héttel később a sydneyi botanikus kert szakemberei megállapították: a minta egyetlen ismert élő fajjal sem egyezik — viszont pontosan illeszkedik kövületekhez.

2. Miért volt ez szenzáció?

A fát 1995-ben új fajként, sőt új nemzetségként írták le, Wollemia nobilis néven — a nemzetségnév a nemzeti parkra, a faji név a felfedezőre utal. A jelentőségét az adja, hogy a fa egy olyan fejlődési vonal tagja, amelyet a tudomány kihaltnak hitt: a hozzá csaknem azonos, fosszilis pollenszemek több mint kilencvenmillió évesek, a kréta időszakból származnak, és a rokonai fokozatosan eltűntek a kövületek sorából. A növény az araukáriafélék családjába tartozik — ugyanabba, mint a chilei araukária és a Norfolk-szigeti fenyő —, és ez a család mintegy kétszázmillió éves, vagyis régebbi, mint a virágos növények. Az akkori igazgató szavaival a felfedezés olyan volt, mintha egy élő kisebb dinoszauruszra bukkantak volna. Ilyesmi a botanika történetében ha egyáltalán, akkor egy-kétszer fordul elő.

3. Amit a fáról tudni érdemes

Néhány jellemzője, amely a felismerést is segíti:

• a kéreg bütykös, buborékos felületű, amit gyakran bugyogó csokoládéhoz hasonlítanak,
• a lombozat lapos, viaszos, páfrányszerű elrendezésű — tűlevelű létére egészen szokatlan,
• a fa magassága a természetes élőhelyén meghaladhatja a harminc métert,
• a törzs gyakran több szárra bomlik, mert a tő környékéről újra tud hajtani,
• a vadon élő állomány hivatalos adat szerint mindössze 46 kifejlett és 43 fiatal fából áll.

Érdemes szétnézni a(z) tűlevelű örökzöldek teljes kategóriájában, ha a saját kertedbe keresel különleges fenyőfélét.

4. A titkos helyszín és a tűzvész

A felfedezés után a faj azonnal teljes védelmet kapott, és a szurdok pontos koordinátái máig titkosak. Ennek két oka van, és a második meglepőbb. Az egyik a gyűjtők távoltartása. A másik viszont a kórokozók: egy gyökérpusztító, vízi eredetű mikroorganizmus, amely már széles körben elterjedt az ausztrál bozótban, és amely sárban, bakancson, gumiabroncson és esővízzel terjed — a termesztésben lévő wollemi fenyők bizonyítottan fogékonyak rá. Ha ez eljutna a vadon élő állományhoz, a faj természetes populációja egyetlen nemzedék alatt megszűnhetne. Ezért a kutatók is csak szigorúan ellenőrzött, fertőtlenített felszereléssel léphetnek be. A legdrámaibb esemény a 2019–20-as ausztrál bozóttüzek idején történt: a tűz elérte a területet, és tűzoltók egy külön, titkos mentőakció keretében védték meg az állományt — a sikerről 2020 januárjában számoltak be.

5. Megőrzés eladással: a fordított logika

A wollemi fenyő megőrzési stratégiája elsőre ellentmondásosnak tűnik: a fajt szaporítják és a kereskedelemben árusítják világszerte. A logika viszont pontosan fordított, mint gondolnánk. Egyrészt minél több példány él kertekben és botanikus kertekben szerte a világon, annál kisebb az esélye, hogy egyetlen esemény — tűz, kórokozó, szélsőséges időjárás — kiirtsa a fajt. Másrészt ha a növény legálisan, olcsón beszerezhető, megszűnik a gyűjtői nyomás a vadon élő állományon; ez a legfontosabb érv. Harmadrészt az értékesítésből származó bevétel a megőrzési programot finanszírozza. Ezt a megközelítést a szakirodalom megőrzés termesztés útján néven tartja számon, és a botanikus kertek nemzetközi hálózata a wollemi fenyő esetében globális, több gyűjteményre kiterjedő tartalék-állományt is létrehozott. A harmincadik évfordulón, 2024-ben a Kék-hegységben külön biztonsági gyűjteményt telepítettek.

6. A másik élő kövület: a kínai mamutfenyő

A wollemi fenyő története nem egyedülálló — a 20. század közepén már volt egy hasonló eset. A Metasequoia glyptostroboides – kínai mamutfenyő, 200 cm nemzetségét szintén kizárólag kövületekből ismerték, amíg a 20. században élő állományra nem bukkantak Kínában. A folytatás is hasonló: a fajt azóta világszerte elterjesztették a kertészeti forgalomban, és ma már sokkal több példány él ültetve, mint a természetes élőhelyén. Kerti szempontból az teszi különlegessé, hogy tűlevelű létére lombhullató: ősszel rozsdavörösre színeződik, majd elhullatja a tűit, télen pedig a szabályos kúpos váz és a rostos, vöröses kéreg marad látványnak. Mély, üde talajt kedvel, és a nedvesebb kertrészt is jól bírja. Ugyanebbe a körbe tartozik a cikász pálma is, amely egy még régebbi, a dinoszauruszok korából származó növénycsoport képviselője.

7. Összehasonlító táblázat: két újrafelfedezett faj

8. Mire figyelj a vásárlás előtt? Hogyan válassz?

Fontos tudni, hogy a wollemi fenyő a hazai klímán nem szabadföldi növény: enyhébb teleket kíván, ezért nálunk edényes tartással, fagymentes teleltetéssel érdemes próbálkozni, és még így is inkább gyűjtői növénynek számít. Ha viszont az élő kövület gondolata fogott meg, a kínai mamutfenyő ugyanazt a történetet hozza, viszont télálló és kertbe ültethető: mély, üde talajt és napos helyet kíván, nagyobb kertbe való, mert tekintélyes méretűre nő. A cikász ezzel szemben edényben tartható, és fagymentes, világos helyen telel. A közös szabály mindháromnál a vízelvezetés — a pangó vizet egyik sem tűri. Végül érdemes végiggondolni a léptéket is: az élő kövületek jellemzően lassan nőnek, viszont hosszú életűek, tehát nem néhány szezonra szóló döntésről van szó. További hasznos tartalmakért nézz körül a főoldalunkon.

9. Záró gondolatok a wollemi fenyőről

A wollemi fenyő története két dolgot mutat meg. Az egyik, hogy a Föld növényvilágáról koránt sem tudunk mindent: 1994-ben, néhány órányira egy több milliós nagyvárostól bukkant elő egy egész nemzetség, amelyet kilencvenmillió éve kihaltnak hittek. A másik viszont még érdekesebb kertészeti szempontból: ennek a fajnak a túlélése részben azon múlik, hogy elterjed-e a kertekben. A megőrzés itt nem az elzárást jelenti, hanem éppen az ellenkezőjét — minél több helyen él a növény, annál nehezebb elveszíteni. Ez a gondolat egyébként a hazai génmegőrző kertekre is érvényes, csak ott régi gyümölcsfajtákról van szó.

10. Gyakran ismételt kérdések (FAQ)